Márkakereskedés hírek

Megrajzolták a Hyundai IONIQ 5 sportváltozatát

Nem sokkal azután, hogy a Hyundai bemutatta különálló IONIQ villanyautó-márkájának első tagját, egy autós szaklap az IONIQ 5 alapján elképzelte annak nagyteljesítményű sportváltozatát és annak képességeit.

A Hyundai Motor néhány hete mutatta be vadonatúj IONIQ 5 villany-crossoverét, amellyel egyben bepillantást is adott abba, hogy az egyetlen modellből kitörve milyen új tulajdonságokkal és képességekkel rendelkezhetnek a koreai márka jövőbeli elektromos IONIQ modelljei. A vállalat már azt is bejelentette, hogy az IONIQ 6 limuzin és az IONIQ 7 nagyterepjáró is hamarosan megérkezik, de arra egyelőre csak utalások vannak, hogy ezekből a modellekből N szériás változatokat is tervezhetnek.

Ezzel kapcsolatban egyelőre nincs semmilyen konkrét hír, ám ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a színfalak mögött nem zajlik erre irányuló fejlesztés. Az alapok mindenesetre megvannak hozzá: ugyan az alapváltozat a 170 lóerős és 350 Nm nyomatékra képes villanymotorjával „csak” 8,5 másodperc alatt gyorsul százra, a duálmotoros összkerékhajtású csúcsváltozat a maga 306 lóerős és 605 Nm-re képes motorjával már 5,2 másodperc alatt van százon. Ez pedig már így is jobb eredmény, mint amire az i30 N képes.

Természetesen az N csomag a megjelenéssel kezdődik. Az IONIQ 5 alapváltozatának bizonyos értelemben tisztán agresszív hatása néhány légterelő idommal, légbeömlő nyílásokkal, látványos könnyűfém felniszettel és küszöbidomokkal nyilván tovább fokozható lenne. Az IONIQ 5 kerékíveit is szélesebbre álmodták, hogy alatta legyen elég hely a szériában kínált 20 colosnál még nagyobb, 21 vagy 22 colos kerekeknek. Persze hátul is új lökhárítót és átdolgozott lámpákat kapna az autó, amihez tetőspoiler és diffúzor is járna. Emellett persze az IONIQ 5 N nyilván alacsonyabbra engedett felfüggesztéseket is kaphatna, amelyet nyilván a Nürburgring sikánjain edzenek a kiváló sportosság érdekében.

Teljesítmény tekintetében szinte a csillagos ég lehet a határ. Az IONIQ 5 (és az almárka jövőbeli modelljeinek) alapját is adó moduláris E-GMP platform nemcsak a Hyundai, hanem a Kia (és a Genesis) hamarosan megérkező új villanyautójában is bemutatkozik és a hírek szerint a Kia „CV” ködnéven fejlesztett autója akár 3,5 másodperc alatt is képes lesz nulláról száz km/órás tempóra gyorsulni.

Egy valódi N szériás sportmodellként tehát az új Hyundai IONIQ 5 N modellnek ezt is túl kellene szárnyalnia. Ez pedig könnyen lehetséges volna, amennyiben a Hyundai mérnökei a meglévő építőkockák elemeit hatékonyan kevernék össze. Az alap IONIQ 5 hosszabb hatótávú, hátsókerék-meghajtásos változatát egy 218 lóerős villanymotor hajtja, így ha ebből mindkét tengelyre jutna egy-egy, akkor az összteljesítmény a mostani 306 lóerős változatét is meghaladhatná és az akár 435 lóerős N modell 4 másodperc alatti százra gyorsulásával a Hyundai mostani típuskínálatának legerősebb képviselője lehetne.

Mindez persze egyelőre csak egyszerű képzelődés, vágyálom. A Hyundai vezetői viszont korábbi nyilatkozataikban már többször utaltak valami hasonlóra, így elképzelhető, hogy – ha nem is pont ebben a formában – a jövőben valami hasonlót láthatunk majd.

Forrás: Dönci Hyundai Blogja

hyundai, hatvan, márkakereskedő, ügyfél, szolgálat, 60, i10, i120, i30, i40, santa fe, tucson, i30n, budapest, heves, megye, eger, ix35, ix55, veloster, gyöngyös, jászberény, duna, akció, autószerviz, töltés, kereskedés, kia, renault, opel, toyota, vw, skoda, peugeot, citroen, honda, mazda, ford, fiat, márkaszerviz, auto, márkakereskedés, autószalon, pest, buda, palace, m3, m1, kedvezmény, flotta, szerviz, aszod, godollo, garancia, 5 év, kilométer, korlátozás, nélküli, kerület, elantra, ioniq, kona, electric, elektromos, car, hybrid, hibrid, villanyauto, benzin, dízel, diesel, lóerő, teljesítmény, új, kedvező, hitel, lízing, biztosítás, casco, kötelező, bosch, okmány, iroda, ügyintézés, márkakereskedés, autószerelő, szakember, futómű, motor, műszaki, vizsga, eredetiség, vizsgálat, klíma, javítás, beállítás, gumi, abroncs, tárolás, szerelés, diagnosztika, értékesítés, használt, autó, adás, vétel, szerződés, megrendelés, autómosás, karosszéria, autófényezés, biztosítás, ügyintézés, 2020, prémium, autóház, ev, hev, phev, kedvezmény, legjobb, ár, árengedmény, minőség, megbízható, gds, bluelink, carplay, android, navigáció, magyar, nyelv, palisade, ulsan, nosovic


Vissza a hírekre