Márkakereskedés hírek

Hamarosan érkezik a Hyundai Kona Electric frissítése is

A Hyundai Motor nemrég mutatta be sikeres Kona kisterepjárójának modellfrissített változatát, ám a belsőégésű motorral szerelt modellek mellett az elektromos változatról egyelőre kevés szó esett.

A Hyundai Kona eredetileg 2017 júniusában mutatkozott be Dél-Koreában, hozzánk pedig még ugyanazon év őszén érkezett meg. A tisztán elektromos változat pedig 2018 márciusában, a Genfi Autószalon előtt néhány nappal debütált, ezért jó okkal feltételezhetjük, hogy amennyiben a Hyundai követi az eredeti menetrendet, a Kona Electric frissítése a hagyományos változat idén szeptemberi bemutatóját követően valamikor jövő tavasszal lehet esedékes.

A Hyundai Kona Electric a ráncfelvarrás során alapvetően továbbra is változatlanul osztott fényszórókkal érkezik, ahol a LED főfényszóró valószínűleg átveszi a hagyományos változatok 3 modulból álló fényszórómegoldását. Eközben a lámpák közötti rész dinamikusabb, áramvonalasabb íveket kap, sportosabbá téve az autó megjelenését.

Oldalt a könnyűfém keréktárcsák a kisebb légellenállás érdekében várhatóan új dizájnt kapnak, miközben a hátsó rész szinte változatlanul kerül át a benzines változatokból. Itt is újak lesznek a vízszintes grafikát alkalmazó hátsó lámpatestek, amelyek harmonizálnak az első fényforrásokkal. A lökhárító formavilágával és kontrasztos anyagszíneivel mutat újat.

Ahogyan azt a Hyundai sajtóközleménye is sejtetni engedi, műszaki tartalom terén nem sokat fejlődik a Kona Electric, így a 39,2 és 64 kWh nettó kapacitású akkumulátorok is megmaradnak, de a frissített változat remélhetőleg az eddig csak opcionálisan választható 11 kW-os fedélzeti töltőt már alapáron is megkaphatja. Más tekintetben a Kona Electric is megkapja a frissített Kona modern biztonsági, kényelmi és vezetéstámogató rendszereit, köztük a továbbfejlesztett Első Ütközésvédelmi Rendszert (FCA), a Hátsó ülésriasztó Rendszert (RSA), a Hátsó Keresztirányú Ütközéselkerülő Rendszert, vagy az Intelligens Sebességkorlátozás Figyelmeztetés (ISLW) rendszert.

Forrás: Dönci Hyundai Blogja

hyundai, hatvan, márkakereskedő, ügyfél, szolgálat, 60, i10, i120, i30, i40, santa fe, tucson, i30n, budapest, heves, megye, eger, ix35, ix55, veloster, gyöngyös, jászberény, duna, akció, autószerviz, töltés, kereskedés, kia, renault, opel, toyota, vw, skoda, peugeot, citroen, honda, mazda, ford, fiat, márkaszerviz, auto, márkakereskedés, autószalon, pest, buda, palace, m3, m1, kedvezmény, flotta, szerviz, aszod, godollo, garancia, 5 év, kilométer, korlátozás, nélküli, kerület, elantra, ioniq, kona, electric, elektromos, car, hybrid, hibrid, villanyauto, benzin, dízel, diesel, lóerő, teljesítmény, új, kedvező, hitel, lízing, biztosítás, casco, kötelező, bosch, okmány, iroda, ügyintézés, márkakereskedés, autószerelő, szakember, futómű, motor, műszaki, vizsga, eredetiség, vizsgálat, klíma, javítás, beállítás, gumi, abroncs, tárolás, szerelés, diagnosztika, értékesítés, használt, autó, adás, vétel, szerződés, megrendelés, autómosás, karosszéria, autófényezés, biztosítás, ügyintézés, 2020, prémium, autóház, ev, hev, phev, kedvezmény, legjobb, ár, árengedmény, minőség, megbízható, gds, bluelink, carplay, android, navigáció, magyar, nyelv, palisade, ulsan, nosovice


Vissza a hírekre