Márkakereskedés hírek

Első képeken az új Hyundai HB20

A Hyundai brazil képviselete az első részletfotók után közzétette a HB20 új generációjának első fotóit, amelynek hivatalos bemutatója szeptember közepén lesz Brazíliában.

Íme a Hyundai új brazil kisautója, a HB20, amelyet a Hyundai Motor Brasil hivatalosan szeptember 16-án mutat be a brazil szaksajtó számára. Az első képeken az autó első, hátsó megjelenése, valamint műszerfala látható, amely megerősíti azokat a korábbi híreket, amelyek szerint az új modell sokat örökölt a 2018-as Sao Paulóban bemutatott SAGA EV tanulmány formavilágából.

Az új HB20 első megjelenését ugyanúgy a hatalmasra nyújtott, széles hatszögletű kaszkád hűtőmaszk uralja, ahogyan az eddig megjelent friss Hyundai modelleket. A maszk annyira széles, hogy a dinamikusan hátrahúzott alakú fényszórók alá nyúlik, alattuk pedig a ködlámpák egy függőleges betétben világíthatnak. Oldalról az autó fekete C oszlopával hasonlít a nemrég leleplezett i10-hez, miközben a hátsó a méretes L alakú lámpatestekkel egyedi arculatot kapott. Bent a műszerfal magasra emelt érintőkijelzőjével és más modellekből már ismerős formájú kormányával is követi a modern Hyundai hagyományokat.

A továbbra is a brazíliai Piracicaba városában működő Hyundai gyárban készülő új HB20 feladata, hogy folytassa elődje sikereit és a brazil piac egyik legsikeresebb modelljévé váljon – a HB20 most a piac második legnépszerűbb autója. Ennek érdekében az autó platformját jelentősen átdolgozták, miközben felépítményét teljesen újratervezték. Az átdolgozásnak köszönhetően a HB20 2020-as változatának tengelytávját 30 mm-rel növelték meg.

A Hyundai a motorkínálatot is átdolgozta, így az autó mostantól nem rendelhető a régi négyhengeres, 1.6 literes, 128 lóerős benzinmotorral, helyette az 1.0 literes, 120 lovas háromhengeres változatot kínálják. Ezt ugyan eddig is meg lehetett vásárolni, az új egység azonban közvetlen befecskendezést kapott, így az nemcsak erősebb, de takarékosabb is lett. Ezt a motorhoz viszont kizárólag 6 fokozatú automata sebességváltóval együtt lehet megvásárolni.

Forrás: Dönci Hyundai Blogja



Vissza a hírekre