Márkakereskedés hírek

Casper néven érkezik a Hyundai új kisautója

A Hyundai Motor szeptemberben mutatja be legújabb városi kisautóját, amely crossoveres kialakításához és gazdag felszereltségéhez a Casper nevet választották.

A Hyundai eddig AX1 gyári kódnév alatt tesztelte az új, idén ősszel megjelenő kisautóját, amely nemcsak a fejlődő piacokon, így pl. Indiában lesz elérhető, de Dél-Koreában is gyártásra kerül, ahonnan belépőszintű hobbiterepesként akár Európába is eljuthat. Az autó a belsőégésű mellett a pletykák szerint tisztán elektromos kivitelben is elérhető lesz.

A Hyundai Motor még tavaly szeptemberben nyújtott be kérelmet a Casper elnevezés levédése iránt a jogvédelmi hivatalban, amely védjegy a Koreai Szellemi Tulajdoni Hivatal (KIPRIS) jelenleg a folyamat utolsó szakaszaként bejegyzés alatt áll. A Casper kisautó gyártása szeptemberben indul meg, koreai értékesítése pedig az év utolsó negyedévében várható.

Az új kis crossover a Hyundai csoport kisautók számára kifejlesztett K1 platformjára épülő teljesen új modell lesz, amit Dél-Korea mellett az olyan fejlődő piacok számára készítenek, mint pl. India, Dél-Amerika, Afrika. Az autót első körben a koreai Gwangju Global Motors (GGM) üzemében kezdik összeszerelni, amely a Hyundai Motor és Gwangju városi önkormányzatának közös vállalataként két évvel a megegyezés után kezdi meg működését.

A Casper kisautó prototípusai Dél-Koreában és Indiában is teljes álcázás mellett futják utolsó tesztköreiket, így továbbra sem sok mindent lehet tudni az autó teljes formavilágáról. A kikandikáló részletmegoldások alapján viszont látható, hogy az autó háromszög formájú hűtőrács-elemeket visel, amit az autó méretéhez képest hatalmas kör alakú fényszórók tesznek még jellegzetesebbé.

A legújabb információk szerint a Casper hasonló méretű lesz, mint a Hyundai i10, illetve a Kia Picanto, magassága viszont jóval túlnyúlik azokon. A Casper teljes hossza 3 595 mm, szélessége 1 595 mm lesz, míg a magassága 1 575 mm, amivel az autó igazodik a koreai kompakt autók szabványához. Az autó kezdetben a Picanto-ban, illetve az i10-ben is használt egyliteres 3 hengeres SmartStream benzinmotorjával érkezik, de később egy teljesen elektromos változat érkezésére is számíthatunk.

Forrás: Dönci Hyundai Blogja

hyundai, hatvan, márkakereskedő, ügyfél, szolgálat, 60, i10, i120, i30, i40, santa fe, tucson, i30n, budapest, heves, megye, eger, ix35, ix55, veloster, gyöngyös, jászberény, duna, akció, autószerviz, töltés, kereskedés, kia, renault, opel, toyota, vw, skoda, peugeot, citroen, honda, mazda, ford, fiat, márkaszerviz, auto, márkakereskedés, autószalon, pest, buda, palace, m3, m1, kedvezmény, flotta, szerviz, aszod, godollo, garancia, 5 év, kilométer, korlátozás, nélküli, kerület, elantra, ioniq, kona, electric, elektromos, car, hybrid, hibrid, villanyauto, benzin, dízel, diesel, lóerő, teljesítmény, új, kedvező, hitel, lízing, biztosítás, casco, kötelező, bosch, okmány, iroda, ügyintézés, márkakereskedés, autószerelő, szakember, futómű, motor, műszaki, vizsga, eredetiség, vizsgálat, klíma, javítás, beállítás, gumi, abroncs, tárolás, szerelés, diagnosztika, értékesítés, használt, autó, adás, vétel, szerződés, megrendelés, autómosás, karosszéria, autófényezés, biztosítás, ügyintézés, 2020, prémium, autóház, ev, hev, phev, kedvezmény, legjobb, ár, árengedmény, minőség, megbízható, gds, bluelink, carplay, android, navigáció, magyar, nyelv, palisade, ulsan, nosovice


Vissza a hírekre