Márkakereskedés hírek

Augusztusban jön az új Hyundai i10

A Hyundai Motor indiai szervezete egy videóelőzetesben jelentette be, hogy egy vadonatúj modell világpremierjét tartják augusztusban, és amely nagy valószínűséggel az új i10 lesz.

A Hyundai pontosan hat évvel ezelőtt, 2013 augusztusában, szinte egy időben mutatta be az i10 második generációjának indiai és európai változatát. A vállalat idén hasonló lépésre készülhet, ugyanis a Hyundai Motor India egy előzetes filmmel együtt bejelentette, hogy egy vadonatúj modell világpremierjét tervezik augusztus 20-án. Ez minden bizonnyal az Indiában Grand i10 néven árusított kisautó új generációja lesz, amely a Hyundai egyik legnépszerűbb helyi modellje.

A filmben az autó ugyan egy pillanatra sem látható, azonban az indiai médiában már korábban is megszellőztették, hogy az új Grand i10 várhatóan ekkor, augusztus 20-án kerül bemutatásra. Ez most hivatalossá vált, ahogyan az is, hogy ez egy világpremier lesz, vagyis valószínűleg nagyjából ekkor leplezik le az autó európai változatát is. Az autóról korábban a Hyundai európai képviselete is közölt egy kedvcsináló részletrajzot.

A Hyundai i10 második generációjának előszériás prototípusait már számos alkalommal fényképezték le Európában és Indiában. Az új Grand i10 Indiában része annak a 8 új típusból álló modelloffenzívának, amelyet az autógyártó 2020-ig tervez bevezetni. Az új kisautó egy teljesen új padlólemezre épül, amellyel az autó a mostani i10-nél nagyobb, könnyebb, de egyben erősebb is lesz.

A 2020-as Hyundai i10 elődjéhez nagyjából hasonló alakot visel majd, de nyilván a részletek, így a fényszórók, a hűtőmaszk, a lökhárítók új formát kapnak. Az autó belső kialakítása is teljesen megújul, az anyagok puhábbak, finomabbak, az ülések kényelmesebbek lehetnek. A felszereltség az európai Hyundai előzetes „Nagyra törő” szlogenjéhez hűen jóval gazdagabbnak ígérkezik, a nagyobb Hyundai modellekben bevezetett fejlett kényelmi és biztonsági extrák várhatóan az új i10-be is beköltöznek. Ilyen pl. a 8 colos érintőképernyő navigációval és mobiltükrözési funkcióval, vagy a vezeték nélküli mobiltöltő

Az új i10 motorkínálatáról egyelőre nincsenek információk, Indiában mindenképpen maradnak a benzines és dízelmotoros változatok. Úgy tűnik azonban, nem kell sokat várnunk az autó bemutatójára, így az autóról két héten belül sok minden kiderülhet.

Forrás: Dönci Hyundai Blogja



Vissza a hírekre