Márkakereskedés hírek

A Tucson stílusában érkezik a Hyundai új kínai kisbusza

A Hyundai Motor kínai leányvállalata kifejezetten a helyi piac számára fejlesztette ki a Custo buszlimuzinját, amelynek premier előtti első fotóit most tette közzé a gyártó.

A Hyundai Motor kínai vegyesvállalata, a Beijing-Hyundai Motor közzétette az első sejtelmes fotókat a kínálatába rövidesen megérkező Hyundai Custo egyterű modelljéről. Az autó külsőleg kisebb méretű, mint a Hyundai Staria, vagy a Kia Carnival modellje, viszont nagyobb, mint a fő konkurensnek tekinthető Honda Odyssey modellje.

A Beijing-Hyundai Motor első nagy egyterű modelljeként a Hyundai Custo kifejezetten a kínai vásárlók igényei szerint készült el. Habár az új Custo ugyanarra a harmadik generációs platformra épül, mint a Tucson, vagy a Staria kisbusz, a Custo méretben és futóműhangolás terén is leginkább a Kia Carnival testvérmodelljének számít.

Az előzetes fotók alapján a Custo látványvilágában leginkább szemből hasonlít nagyon az új Tucsonra. A közel vízszintesre rajzolt első LED lámpatestek mellett az is meghatározza az autó megjelenését, hogy a hűtőrács szélső elemei ugyanúgy nappali fényként világítanak, ahogy azt a Tucsonnál már láthattuk.

A hátsó oldalajtók a buszlimuzinoknál megszokott módon sínen csúszva nyílnak, miközben a kerékjáratok egyedi fekete borítása némi crossoveres stílust igyekszik belevinni a formába. Hátul a leglátványosabb részlet egyértelműen a teljes szélességben végigfutó LED világítás, valamint az az alatt futó, hosszan elnyúló Hyundai márkanév, ami mellett szokatlan módon nincs semmilyen márkalogó.

A most közzétett hivatalos fotók már nem az elsők, amelyeken az autó teljes mivoltában látható, hiszen a Kínai Népköztársaság Ipari és Információtechnológiai Minisztériuma már az eredeti gyártói képeket megelőzően jóval korábban közzétette a Custo fotóit, méret- és erőforrásadatait. Ennek alapján az új Hyundai egyterű a Staria és a Kia Carnival modelljeinél is kisebb, hiszen 4 950 mm-es hosszához 1 850 mm-es szélesség és 1 734 mm-es magasság tartozik.

A Hyundai Custo meghajtásáról a koreai gyártó két turbós benzines erőforrása gondoskodik. A kisebbik változat az 1.5 literes négyhengeres, amely 170 lóerős csúcsteljesítményre képes, míg a nagyobbik, 2.0 literes változat 236 lóerővel mozgatja az autót. A minisztérium adatai szerint mindkét motorhoz 8 fokozatú hagyományos automata sebességváltó fog kapcsolódni.

Tekintettel arra, hogy a Hyundai kifejezetten a kínai piacra szánta modelljét, illetve az egyterűek, kisbuszok iránt Európában egyre kisebb érdeklődés mutatkozik, sajnos nem várható, hogy a Custo bármilyen formában is megjelenik az Európai Unióban.

Forrás: Dönci Hyundai Blogja

hyundai, hatvan, márkakereskedő, ügyfél, szolgálat, 60, i10, i120, i30, i40, santa fe, tucson, i30n, budapest, heves, megye, eger, ix35, ix55, veloster, gyöngyös, jászberény, duna, akció, autószerviz, töltés, kereskedés, kia, renault, opel, toyota, vw, skoda, peugeot, citroen, honda, mazda, ford, fiat, márkaszerviz, auto, márkakereskedés, autószalon, pest, buda, palace, m3, m1, kedvezmény, flotta, szerviz, aszod, godollo, garancia, 5 év, kilométer, korlátozás, nélküli, kerület, elantra, ioniq, kona, electric, elektromos, car, hybrid, hibrid, villanyauto, benzin, dízel, diesel, lóerő, teljesítmény, új, kedvező, hitel, lízing, biztosítás, casco, kötelező, bosch, okmány, iroda, ügyintézés, márkakereskedés, autószerelő, szakember, futómű, motor, műszaki, vizsga, eredetiség, vizsgálat, klíma, javítás, beállítás, gumi, abroncs, tárolás, szerelés, diagnosztika, értékesítés, használt, autó, adás, vétel, szerződés, megrendelés, autómosás, karosszéria, autófényezés, biztosítás, ügyintézés, 2020, prémium, autóház, ev, hev, phev, kedvezmény, legjobb, ár, árengedmény, minőség, megbízható, gds, bluelink, carplay, android, navigáció, magyar, nyelv, palisade, ulsan, nosovice


Vissza a hírekre