Márkakereskedés hírek

A Hyundai SUV-ok fogytak legjobban Amerikában

A Hyundai Motor hobbiterepjáró kínálata tovább gyarapszik Észak-Amerikában, aminek eredménye az eladási darabszámokon is meglátszik.

A koreai autógyártó észak-amerikai értékesítési szervezete idén júniusban 2 százalékos bővülést tudott elérni a tavaly júniusi eredményekhez képest. Az eladott járművek több mint fele hobbiterepjáró volt. Ezek közül a legnépszerűbb típus az amerikai Alabamában készülő Santa Fe volt, amiből 84 százalékkal több fogyott, mint tavaly júniusban. Habár a limuzinok iránt egyre kisebb az érdeklődés, a vállalat legnépszerűbb terméke mégis az Elantra maradt.

A Hyundai Motor Manufacturing Alabama június 24-étől két hetes nyári karbantartási szünetet tartott, amelynek keretében a szokásos műveletek mellett a gépeket átállították a vadonatúj Sonata modellek fogadására is. Az üzemben egyelőre a próbagyártás zajlik, a szériamodellek várhatóan ősztől hagyhatják el a gyár kapuit, míg az értékesítés októberben indul Amerikában. A gyárban nemrég adták át azt az új generációs Theta motorokat előállító üzemet, ahol az új Sonata és Santa Fe modellek erőforrásait gyártják majd.

Júniusban immár 11 hónapja folyamatosan emelkednek a Hyundai amerikai eladásai, ami elsősorban annak köszönhető, hogy az addig többségében limuzinokat kínáló koreai vállalat egyre több crossovert és hobbiterepjárót kínál. „Miközben némi lassulás érzékelhető az iparágban, mi továbbra is átlagnál jobban teljesítünk és a vásárlók SUV-ok iránti érdeklődésével együtt növelni tudjuk piaci részesedéseinket, miközben változatos kínálatunkban alternatív meghajtású modelleket is kínálunk” – mondta Randy Parker, a Hyundai Motor America értékesítési alelnöke.

A motorgyártó üzem megnyitóján Robert Burns, a HMMA szóvivője azt is elmondta, az új Sonata révén is a vállalat növekedését várják. „Arról beszélgettünk, hogy most ugyan a Santa fe modell a gyárunk vezető terméke, de az idén később érkező új Sonata új formavilágával izgatottan várjuk, hogyan alakítja a márkát” – mondta Burns. „A limuzinok piaca most nagy kihívást jelent, de úgy érezzük, pont a megfelelő formánk van ahhoz, hogy piaci részt szerezzünk a szegmensben, ami pedig jó termelési számokat és biztos munkát jelent a gyár dolgozói számára.”

Forrás: Dönci Hyundai Blogja



Vissza a hírekre