Márkakereskedés hírek

A Hyundai nagyon bízik az új i10 európai sikerében

A Hyundai tavaly év végén mutatta be új, harmadik generációs i10 kisautóját, amely lágy felületeivel és éles vonalvezetésével kíván teret nyerni az európai miniautók szegmensében.

A Hyundai Motor szerint az új i10 külső formanyelve a lágy felületekkel és éles vonalak kontrasztjával hoz újat a miniautók szegmensébe, amit az autó alacsonyabban húzódó tetővonala és szélesebb kialakítása még tovább hangsúlyoz. A Hyundai reményei szerint a harmadik generációs i10 modelljével növelni tudja piaci részesedését az európai miniautók szegmensében.

„Az új i10 kulcsfontosságú modellünk Európában” – mondja Andreas-Christoph Hofmann az új modell lisszaboni nemzetközi tesztvezetésén idén januárban. Az i10 leköszönő generációja tavaly annak ellenére a szegmens öt legnépszerűbb képviselője közé verekedte fel magát, hogy közben értékesítési eredménye 5,4 százalékkal esett vissza, miközben olyan modelleket hagyott a háta mögött, mint pl. a Volkswagen Up. És miközben egyre több autógyártó hagyja el a minikategóriát, Hofmann szerint a Hyundai Európában továbbra is erős miniautós keresletre számít.

A JATO Dynamics adatai szerint a Hyundai Európában tavaly értékesített 555 ezer új autójának 14 százaléka, azaz megközelítőleg 78 ezer darab volt i10. A vállalat statisztikája szerint a Hyundai első i10-esének 2008-as bemutatkozása óta a modellből összesen több mint 1,1 millió példány talált gazdára. Az autót Európa számára a Hyundai törökországi gyára készíti, míg Indiában egy módosított változatát Grand i10 Nios néven gyártják és forgalmazzák.

A szegmens egyik kulcsfontosságú tényezője az elérhető árfekvés, így a Hyundai úgy határozott, hogy az új i10 indulóárát 11 ezer euró alatt (nálunk ez 3,45 mFt) tartja. Az autógyártó ehhez a meglévő két korszerű benzines erőforrásra korlátozta az i10 motorpalettáját. Jelenleg nincs tervben az i10 bármilyen villamosított változatának fejlesztése, habár az i10 rendelkezik egy olyan energia-visszatöltési rendszerrel, amely a jármű vitorlázási funkciójában nyeri vissza a kinetikus energiát, amit az akkumulátorba tölt vissza. Hofmann ennek ellenére nem zárta ki, hogy az EU jövőbeli emissziós büntetéseinek elkerülése érdekében középtávon a Hyundainak is szüksége lesz összes modelljének villamosítására is.

Annak érdekében, hogy az új i10 még vonzóbbá váljon a fiatalabb vásárlóközönség számára, a Hyundai továbbfejlesztette az autó kapcsolódási és multimédiás rendszerét. „Az i10 vásárlókörének jelenlegi átlagéletkora nem olyan fiatal, mint azt mi szeretnénk” – magyarázta Hofmann. Ezért az új i10 egy opciós 8 colos színes érintőkijelzőt kapott Apple CarPlay és Android Auto integrálással, amely mellett vezetékmentes mobiltöltőt és a Hyundai 4G modemmel ellátott Bluelink telematikai rendszerét is beépítették az autóba.

Elődjével összehasonlítva az új i10 20 mm-rel szélesebb (1 680 mm), 5 mm-rel hosszabb (3 670 mm), miközben az autó tengelytávja 40 mm-rel (2 425 mm) nőtt, ami nagyban hozzájárult az új i10 belső terének tágasságához. A Hyundai a szegmens „legmagasabb biztonsági előírásaihoz” híven az új i10 esetében számos fejlett vezetéstámogató rendszer már alapáron jár az autóhoz. Ezek között olyan felszerelések is megtalálhatóak, mint a sávtartó rendszer, az első ütközésmegelőző rendszer, a vezetői éberségjelző és az automatikus távolsági fényszórókapcsolás.

Forrás: Dönci Hyundai Blogja

hyundai, hatvan, márkakereskedő, ügyfél, szolgálat, 60, i10, i120, i30, i40, santa fe, tucson, i30n, budapest, heves, megye, eger, ix35, ix55, veloster, gyöngyös, jászberény, duna, akció, autószerviz, töltés, kereskedés, kia, renault, opel, toyota, vw, skoda, peugeot, citroen, honda, mazda, ford, fiat, márkaszerviz, auto, márkakereskedés, autószalon, pest, buda, palace, m3, m1, kedvezmény, flotta, szerviz, aszod, godollo, garancia, 5 év, kilométer, korlátozás, nélküli, kerület, elantra, ioniq, kona, electric, elektromos, car, hybrid, hibrid, villanyauto, benzin, dízel, diesel, lóerő, teljesítmény, új, kedvező, hitel, lízing, biztosítás, casco, kötelező, bosch, okmány, iroda, ügyintézés, márkakereskedés, autószerelő, szakember, futómű, motor, műszaki, vizsga, eredetiség, vizsgálat, klíma, javítás, beállítás, gumi, abroncs, tárolás, szerelés, diagnosztika, értékesítés, használt, autó, adás, vétel, szerződés, megrendelés, autómosás, karosszéria, autófényezés, biztosítás, ügyintézés, 2020, prémium, autóház, ev, hev, phev, kedvezmény, legjobb, ár, árengedmény, minőség, megbízható, gds, bluelink, carplay, android, navigáció, magyar, nyelv, palisade, ulsan, nosovice


Vissza a hírekre